West Ham United

A West Ham United Football Club csapatát 1895-ben Dave Taylor futballbíró és Arnold Hills, a Thames Ironworks hajóépítő társaság tulaja alapította Thames Ironworks FC néven. Stadionjuk 1904-től 2016-ig a London keleti részén fekvő, több mint 35.000 férőhelyes Boleyn Ground volt. A már önmagát is kinövő klub idén nyártól költözik át a még ennél is nagyobb befogadó képességgel rendelkező Londoni Olimpiai Stadionba. A kezdetben még amatőrként működő, hajógyári dolgozókból álló csapat mára már a Premier League állandó tagjának minősül. Csapatszínük a sötétkék volt, amihez később csatlakozott a vörös és az égszínkék árnyalat, amivel létrejöttek a mai mezek különböző variációi. Címerük, becenevükre is mutatva, két egymást keresztező kalapács, amihez később csatlakozott egy londoni épület, a Green Street House, amit korábban csak Boleyn Castle-ként emlegettek a helyiek.

Sajnos a kimagasló kezdeti lendület később akadályokba ütközött, és nem a játékuk miatt. A csapat hiába nyújtott kiváló teljesítményt a mérkőzéseken, az anyagi hátteret adó vállalat pénzügyi nehézségei miatt az 1900-as esztendőben be kellett zárniuk a kapuikat, hogy aztán a szurkolók örömére a nyár közepén már West Ham United FC néven újjáalakulhassanak.

1919-ben léptek be a Divison Two-ba, ami akkoriban a másodosztálynak felelt meg, sőt! Mindössze négy esztendőre volt szükségük ahhoz, hogy továbbléphessenek az első osztályba. A feljutást meg kell hagyni stílusosan ünnepelték, hisz már első szezonjukban felmutathattak egy FA-kupa ezüstöt szurkolóiknak. A következő években számottevő sikereket ugyan nem értek el, de még így is 10 éven keresztül volt a hajógyári csapat megszakítás nélkül tagja a legjobbaknak.

Az első nagy változásokat a 32-es kiesésük eredményezte, amikor is a 32 éve a kispadon ülő vezetőedző Sydney King az elbocsájtás sorsára jutott. Követője, a már egyébként is a kezdetek óta a csapat körül ténykedő Charlia Paynter volt, aki egészen 1950-ig megszakítás nélkül végezte a csapat irányítását, annak ellenére is, hogy a következő 30 évben nem sikerült visszajutniuk az élvonalba. Ezt az örömöt már a következő edző, Ted Fenton hozta el a kalapácsosoknak 1958-ban. Nem is véletlen hozzá kell tenni, hisz ebben a csapatban több jövőbeli sztár is berobbant a köztudatba.

Ted Fenton igaz nem sokáig vezette a csapatot, de az alapokat lerakta az őt követő Ron Greenwoodnak, aki hamarosan két nagy trófeával örvendeztette meg a szurkolókat. Nevezetesen 64-ben egy FA-kupa, 65-ben pedig egy KEK-serleg elhódításával. Ráadásul nagyságukat más se mutathatja jobban, mint az, hogy ez a csapat három játékost is adott az 1966-os vb győztes angol válogatottnak, akik közt ott volt az a Geoff Hurst is, aki a mai napig egyetlen játékosként szerzett mesterhármast világbajnoki döntőben.

Ezután viszont hullámvölgyesebb időszak következett, egy edzőváltást is eredményezve, aminek köszönhetően kinevezték John Lyallt, a csapat talán egyik legellentmondásosabb menedzserét. Hogy miért volt ellentmondásos? Főleg az eredményei miatt. 1975-ben igaz ismét FA-kupának örülhetett a csapat, és 76-ban csak a KEK döntőjében tudták megállítani őket, 78-ban viszont nagy meglepetésre kiestek az élvonalból. Ezután az angol liga történetében egyedüliként tudták másodosztálybeli csapatként elhódítani ismét az FA-kupa serlegét, hogy aztán ráadásul vissza is jussanak az élvonalba, ahol aztán a sorozatos felemás teljesítményüknek köszönhetően újra kihulljanak.

Ezután már túl sok kimagasló eredményt nem tudott felmutatni a csapat, igaz javarészt inkább az élvonalban szerepeltek, mégis napjainkig a legnagyobb sikerük egy 1986-os bajnoki harmadik hely – ami azóta is a legjobb bajnoki helyezésük -, egy 2000-es Intertotó-Kupa győzelem és egy 2006-os FA-kupa ezüstérem volt. Ezután pedig izlandi befektetők kezébe került a csapat, és bár jócskán kaptak anyagi támogatást, aminek köszönhetően több edző is számos erősítést el tudott végezni a csapaton, a régmúltat idéző eredmények azóta is váratnak magukra.

Kategória: